A Kondor Béla művészetét elemző írásokban hamar megjelent az „utolsó ikonfestő" titulus, mely egyszerre utal életművének „ikonos" korszakára, világképének univerzális jellegére és a művészet iránti szerzetesi alázatára. A kiállítás anyaga részben ebből a korszakából válogat, részben pedig kitágítja a konstrukciót előtérbe helyező művekkel.Kondor több művén is felidézi a kultikus szentképek szerkezetét, különösen a bizánci hagiografikus ikon típusát, mely a szentek élettörténetét mutatja be. A monumentalitás iránti igénye vezette saját ikonosztáz-sorozatának megalkotásában. Ez az ikonokat tartalmazó fal választja el a templomhajót és a szentélyt: kapu a látható és láthatatlan világ között. Kondor ikonosztáza az emberi lét ősi rétegeibe enged bepillantást.A kiállításon látható két illusztráció-sorozat közül a Shakespeare Hamletjéhez készítettek témájuk és fametszetes technikájuk révén szintén beleilleszkednek Kondor archaizáló törekvéseibe megidézve a középkori Haláltánc-ábrázolásokat. A Blake-versek esetében szabadabban interpretálja a szövegeket, anakronisztikus gépezetek, bizarr épületek tűnnek fel egy egyszerre individuális és kozmikus pokoljárás mementóiként.
