Tolcsvay László megnyitó beszéde:
GYŰJTEMÉNY
Miért és mit gyűjt az ember élete során? Élményeket, tapasztalatokat, érzéseket, tudást, barátokat, javakat, megszámlálhatatlan kézzelfogható, valamint csak érzékelhető dolgot. Ebből a gyűjteményből áll össze az életünk. Ezt próbáljuk rendezgetni, sorba rakni, rendszerezni, transzformálni a lelkünkben, hogy felépíthessük az egyéni létünket, azt, amiért itt időzünk a földön. Ha így fogjuk fel az emberi létet, akkor valójában mindenki gyűjtő. Spirituális és materiális muníciót gyűjtünk, hogy az életünk során mindig a megfelelő választ adhassuk a kihívásokra.
Nem mindegy, lelkünknek melyik polcán raktározzuk a kollekciót. Melyik élmény, tudás-mozaik, vagy érzés adja a megfelelő választ a már összegyűjtött lelki gazdagságból az élet által feltett kérdésekre. És az út végén ki is derül, hogy milyen értékes a gyűjteményünk.
A gyűjtés minősített foka a szenvedély, amit a felfedezés öröme, a kuriózumkeresés izgalma, a rátalálás mámora generál. Ebben a mozgatóerőben, egyensúlyban kell, hogy legyen az ösztön, az érzék, a tudás, a műveltség, a szerencse, a kitartás és a türelem. Így lesz személyes, és egyéni a kollekció. Így lesz maradandó.
Ha egy ilyen gyűjtemény kerül kiállításra, azt remélhetjük, hogy megismerhetjük magát a gyűjtőt is. Hiszen ebben az összeállításban már benne van a személyiség. Találkozhatunk a gyűjtő szándékával, megsejthetjük a gondolatait, érzéseit. Közelíthetünk a lelkéhez. Ez itt most egy ilyen lehetőség.
Aki már járt Kovács Gábor, otthonában vagy akár a Bank Centerben, tapasztalhatta, hogy mielőtt bármi történne, megmutatja a legújabb kincseit. Nem pusztán büszkeségből, hanem nyitottságból. Ez a névjegye. Azt is mondhatná: „nézd csak, ott ülök azon a képen, abban a társaságban, ott állok annak a hegynek az ormán, ott hallgatom azoknak a faleveleknek a suhogását, ott vagyok a virágzó tavaszban, ott szállok azzal az angyallal”. Ez a legfontosabb. Hiszen nemcsak pusztán az esztétikumot látja az alkotásokban, hanem a lelkével reagál, ott keresi a kapaszkodót, aminek segítségével szövetségre léphet az alkotó üzenetével. Ezért állíthatjuk, hogy az ő gyűjtése több puszta passziónál. Az eredendő affinitáson túl, már régóta, igazi tudatos gyűjteményt épít. Miközben nem mond le a szabad lélek öröméről, a szépség iránti elkötelezett tiszteletéről. Szenvedélyének köszönhető, többek között az is, hogy számos eddig külhonban kóborló magyar műkincs került vissza és lett a kollekció reprezentáns ékessége.
Gábor most közel enged minket a lelkéhez. Kiállította büszkeségeit, s e remekművek által az érzéseit, a tapasztalatait, a tudását, a gondolatait tárja elénk. Most olyan kérdésekre is választ ad, a figyelmes tárlatlátogató számára, amire talán a hétköznapi beszélgetésekben soha nem lenne hajlandó.
Ne csak azért nézzük tehát figyelmesen, nyitott lélekkel, érzékenyen ezeket a remekműveket, mert alkotóik nagyszerűségében gyönyörködhetünk, hanem fogadjuk el, hogy most alkalmunk nyílik megérteni a gyűjtő szenvedélyének eredendő vektorát, és talán megérezhetjük azt a misztikus erőt is, ami odavonzotta őt ezekhez a műalkotásokhoz, amiért velük akar élni. Gyűjtsük össze mi is a képekből ránk is sugárzó csodát. És akkor ráébredhetünk, hogy Kovács Gábor nem magának gyűjt. Hiszen akkor páncélszekrényben őriztetné a képeket. És titkon egy-egy külön e célra tartogatott kiváló évjáratú pohár bor társaságában maga nézegetné.
Szerencsénkre nem így van. Ő szenvedélyesen szereti megmutatni nekünk a kincseit.
Ezért állunk itt a KOGART Házban. Ezt az intézményt azért építette, hogy méltó terepet adjon a műélvezethez. Azt, az erőt, hitet, ami létrehozta ezt a képzőművészeti fellegvárat itt az Andrássy úton, Budapesten, Magyarországon, Európában, ezt Ő ezeknek a műalkotásoknak a kisugárzásából generálta a lelkében.
Nagy bravúr.
Köszönjük meg Neki!
Különös véletlen, vagy éppen nem is véletlen, hogy amikor Gábor felkért, hogy nyissam, meg gyűjteményének ezt az általa válogatott, átfogó kiállítását, éppen Firenzében jártunk. Firenzében, Cosimo és Lorenzo Medici városában. A városban, ami szinte csak a művészetről szól. A toszkán főváros gyakorlatilag egy nagy gyűjtemény, a tehetség, a humánum, a szépség, az emberi teremtés gyűjteménye. Azért jó ott lenni, mert az alkotók lelke spiritualitása kőbe faragva, falra festve, campanilévé magasodva megmaradt. Az a tény, hogy csak a művészet éli túl a történelmi korok elmúlását, ott abszolút igaz. Ezért cselekszik bölcsen az, aki a kultúrán, a művészeten keresztül transzformálja akaratát, tehetségét, vagyonát, az egyetemesség irányába, mert épít, létesít, gyönyörködtet, lelket gyógyít, és ezzel valódi gazdagságot teremt. Mindannyiunk számára. Az ilyen gyűjtő tudja és vallja, hogy a művészet örök.
Élvezzék hát e gondolatok tükrében ezt a gyönyörű tárlatot!
A kiállítást megnyitom.