Mivégre a rajzolás, miért gyakorolják a barlangrajzoktól szűnni nem akaróan máig ezt a tevékenységet, amelynek a 20. századi második helyezettjét Szalay Lajosban nevezte meg az első, Pablo Picasso. Milyen eszköze, elemi adottsága az emberiségnek a rajzolás? Mit fejez ki a Szalay-rajz? A rajzolás talán a legalapvetőbb vizuális megnyilvánulás (Szalay előbb közölt rajzzal döntő információt a környezetével, minthogy beszélni kezdett volna). A rajz a képi önkifejezés sarkköve, a képes beszéd alap-tevékenysége, sokak szerint mindenfajta képzőművészeti alkotómunka alapja, fundamentuma. A rajz a világ formákban és arányokban - akár színek ráadásával - történő felfogása, a mindenség vizuális birtokbavétele, a képzőművészeti önkifejezés primus inter pares szerepű eszköze.
Szalay Lajos (1909-1995) festő- és rajzolóművész, rajzoló-mester, a „rajztoll mágusa”, a „vonal virtuóza” az 1930-1980 közötti fél század nemzetközileg is számon tartott művészének életmű-kiállítása csupa meglepetés. Eddig szinte alig (nem így!) ismert alkotóként lép elénk. Kiállításán láthatóak főiskoláskori díjnyertes festményei (további 50-60 későbbivel gazdagítva), sokszorosított és alkalmazott grafikái (könyvborítói, 1959-es ellen-VIT plakátja stb.), plasztikai kísérletei (pl. HUNGARY 1956 című domborműve) és tusrajzai, irodalmi illusztrációi - összesen mintegy 350 mű a hagyatékából, a San Diegóból (USA) nemrég hazakerültek kibővítve a hazai magángyűjtőkéivel és a múzeumokéival. (Szalay hazatelepülésekor, 1988-ban – azóta is páratlan gesztusként – 450 rajzát adományozta hazai múzeumoknak.)
Mivel Szalay magyar emigráns művészként több országban élt és dolgozott (Párizs 1946-47, Argentína 1948-59, New York 1960-88, Magyarország 1909-46, 1988-95), tevékenysége és művei beépültek az adott ország képzőművészetébe anélkül, hogy önállóságát és magyar művészkénti autonomitását kényszerült volna föladni. (Bizonyos engedményeket csupán az amerikai ízlésnek megfelelni akaró illusztrációiban érzékelni.) Ismert illusztrátor volt Párizsban, maradandó hatással tanított rajzot Argentínában (az argentínai grafikát Szalay előtti és utáni korszakra osztják), kiemelten foglalkoztatott művésze volt a nyugati magyar emigrációnak. Önálló rajzkönyvei, nagyszámú illusztrációs sorozatai ismertséget és elismertséget hoztak számára (Villon, Ómagyar Mária-siralom, Shakespeare, Cervantes, Csehov, Turgenyev, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Franz Kafka, Szabó Lőrincz, József Attila, Illyés Gyula, Faludy György, Somlyó György stb.). Önálló rajzkönyvei sorából nemzetközi visszhangja miatt is kiemelkedő jelentőségű a Genezis (New York, 1966), a világ keletkezésének rajzi interpretációja.
A Szalay-rajz vallomás, lírai karakterű vizuális megnyilvánulás, olyan, mint az önmegszólító vers. Az érzések, kiélezett helyzetek és állapotok gazdag skáláján képesek az emberi létezés sokrétűségét feltárni. A lélek mélységeit, a rejtett szándékokat ugyanúgy, mint a burkolt, nehezen, vagy alig kimondható félelmeket, a 20. század kataklizmáit. Szalay egyéni rajzszerkezetet, konjugált és deklinált vonalszövedéket, rajz-köntöst vagyis önálló művészi formát teremt mind a görög-római mitológia hőseinek, mind a Biblia alakjainak, a szerelem halhatatlanjainak (Erato, Énekek éneke), a háborúk és forradalmak kiszolgáltatottjainak, a 20. század kínjai és boldogságai, lehetőségei és korlátai közé vetett Embernek.
Sümegi György, művészettörténész
Juhász Ferenc, Kossuth-díjas költő megnyitó beszéde:
A ZSENI KERESZTÚTJA
Szalay Lajossal 1946-ban találkoztam először. Akkor az Izabella utcában laktam Weöres Sándorral és egy fiatal, nagyon tehetséges novellistával: Hunyadi Józseffel, Illés Árpád festőművész lakásában. A lakásban sok könyv volt, sok festmény és milliárd poloska. Én a téli kabátommal takaródzva aludtam az előszoba-padlón. Volt úgy, hogy reggelre úgy belepték a fekete kabátot a poloskák, mint kígyót, pontyot a pikkelyek. Esténként Hamvas Béla kopogott az ajtón, hátán Weöres Sándorral, mint egy részeg hátizsákkal. Háború után volt. Ínség, piszok, rom, szegénység. Nem is tudom, min éltünk? Talán „levegőn és harmaton, mint a csigák” ahogy Gelléri Andor Endre írta. A lakáshoz kulcs csak Weöresnek volt. Mi a kitört ablaküveg helyére ragasztott barna csomagolópapír-téglát oldalt föltépve jártunk ki-be az udvari függőfolyosóról. Fölöttünk a vasvirág-rácsos folyosóra, mint függőhídra nyíló műteremben állt Szalay Lajos. Egy délelőtt fölmentem hozzá. Ajtót nyitott, kezében nyitott könyv volt: Albert Einstein valamelyik relativitás-elméletének kötete. Nyurga, szikár, nálam félszer magasabb férfi volt, hosszú, vékony, kaszáspók-lábakhoz hasonló ujjakkal, arca késfényű, vörhenyes és mégis mosolyos.
Megajándékozott egy keskeny kis füzettel: Cervantes-illusztrációjával. Mint egy Don Quijote önmagával: Don Quijote Don Quijotéval. Aztán eltűnt, csak évtizedek múlva találkoztunk újra. Addig köd, homály, mint Arany János őszi versében a vágy Ossian ködös, homályos énekére. Tudtam, hogy Dél-Amerikában él, Argentínában, később New Yorkban. De tőle, róla semmit. Aztán megkaptam New Yorkban kiadott hatalmas albumát, a Genezist! Ebből a műre és indulatra is hatalmas könyvből értettem meg ámulva és ragyogva, hogy élete és munkássága a zseni keresztútja volt, Szent Keresztút, megváltást-előkészítő és a megváltódás ihletében szitásra tört rajz-énekekkel, szentséges szenvedéssel és irtózatos boldogtalan szenvedéllyel. Mert Szalay Lajosból úgy nőtt ki a zsenialitás, mint égitestünk anyagaiból a fű, a földből, a kőrepedésekből, a sziklahasadékok szikárnak tetsző, de cserepes oldalán, dombon, mezőn, réten, mindenütt. Ismerik-e a fűszálat? A vékony, eres, zöld késpengéhez hasonlót, vagy a zöld lábszárcsont-keményet, a csont-törzsön a bütykökkel, csomókkal, tetején az aranyzöld tűhattyú halcsontváz-rázkódás kalásszal. Ha ismerik: tudják micsoda erő van, roppant hit-tudat és még-roppantabb győzelem-tudat van egy zöld fűszálban. Ilyen győzelem-mámor és elmúlás-mámor volt Szalay Lajos. A mindig megfeszítésre-váró és mindig keresztet-hurcoló győztes lángelme, szegény! Műveit elmondani, így, szóval egyszerűen lehetetlen. Azt az irtózatos tektonikus indulatot, a vulkánhegy szíveként lüktető forró láva-gyönyörűséget és robbanás-tűzlekvár-izgalmat, amiből és amivel élt. Művei, mint a Föld-őslét keletkezés utáni lény-gigászok, teremtmény tonnahalom-óriások, fekete vonalrács és vonalszövevény küldetés-hörgések, őskiáltások az Isten-előtti fényes ürességben és csillagláng-sötétben. És a folyton termő és mindig teremtő csillagköd-tűzkoszorú-óriás mégis tömve volt szorongással és árnyék-félelemmel. Pedig műve oly rejtelmes és mozgás-sűrű, mint egy atom. És olyan sűrűség-kötegű, mint a létezés-anyagban egymáshoz-ragasztva zsúfolt atomok. Úgy élt a világban, önmagában és önmagával, mint ahogy a kisgyerek fél az erdőben éjszaka, mert árny-zizegések, árny-ősmadarak lábtöveiben tántorog és árny-sikolyok szövik be szív-magányát, mint a pók a bokrok köré kifeszített óriás tányér-hálójában a dupla ikra-tojás szemű fekete halál-vergődést: a legyet. Szalay Lajossal az 1970-es években találkoztam újra. Akkor már hazajött szülő-országába. Eljött hozzám feleségével, Jucival, az Új Írás szerkesztőségébe. Mikor becsuktam a szobaajtót, leültek, ahogy Illyés Gyula mondaná, a karszékbe. Gőzölgött a friss feketekávé. Lajos megfogta felesége kezét, és suttogva megkérdezte: „Feri, lehet ebben az országban vallásos az ember?” Én meg csak ültem arany-szégyenné varázsolva, mint akit pofon-vágott egy Kerub. Aztán elmondta, hogy New Yorkban vastag vasrács-ajtót szereltetett lakása bejárati ajtaja elé, belül meg vastag vasrudakból, vaspántokból bordákat, kereszteket az ajtófára, az ajtókeretre! Ilyen volt ő, gyanakvó, szorongásos, szinte neurotikusan bizalmatlan és őszinte. Pedig a megváltás fiaként hit-szegénységünket a bűn-mélyből kiváltó teremtő förgeteges-erejű Mindenség. Boldogtalan zseni a keresztúton. De boldog lehet az Elképzelhetetlen Isten, hogy ilyen áldott szentséges fia született.
Film a kiállítás megnyitójáról