A kiállítás szabadon állítja szembe vagy egymás mellé a fiatal művészek és a „nagy mesterek” munkáit, megkeresve azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek kirajzolhatják a témák, motívumok, építkezésformák, gondolati tartalmak hálózatait. A magyarországi, 1945 utáni művészetre alapvetően jellemző „hagyománykövetés” és az önkeresésből kibomló személyes Árkádiák megalkotása (Borsos Miklós, Kondor Béla, Szemethy Imre, Fischer Judit) nem választható el az adott kor politikai és társadalmi helyzetétől. Ennek a romantikus magatartásmódnak az elemeit különféle mértékben érhetjük tetten a most bemutatott alkotások esetében, amelyeket a kanonizált szituációikból és rögzült értelmezési sémáikból kibillentve új lehetőségeket vetünk fel a befogadás és az értelmezés számára.
A közel száz műből álló válogatás többnyire a magyar anyagból merített, de néhány külföldi alkotó (Dennis Oppenheim, George Marinciu, Jiří Černický) munkáját is beemelte a nemzetközi kitekintés érzékeltetésére. A hatvanas évektől napjainkig ívelő korszak művészeti termését a következő fogalmak mentén csoportosítottuk: test, természet, tudomány és történelem.