A kiállításon bemutatásra kerülő Bencsik János, Borsos Miklós és Fáy Dezső három egészen eltérő értelmezésében és technikával - litográfia, szitanyomat és fametszet – jeleníti meg Dante útjának egyes állomásait, olykor egészen eltérő méretekben. Ahogy az eredeti műnek, úgy az egyes grafikai sorozatoknak is a három a kulcsszáma: a költemény három részből, az egyes részek 33 énekből, az egyes versszakok pedig három sorból állnak. Bencsik János háromszor 33, Borsos Miklós háromszor három, míg Fáy Dezső háromszor 13 lapon vizualizálja a középkori költő látomásait.
„Dantéval utazni, álmot élni jelent” fogalmazott Bencsik János (1945) az 1978-ban bemutatott harminchárom litográfia elé írt bevezetőjében. A sorozatot Európa-szerte (Olaszország, Ausztria, Románia) kiállították, ezzel nemzetközi elismertséget szerzett alkotójának. Bencsik János litográfiái esetében nem illusztráció-sorozatról van szó, hanem autonóm művészi eszközökkel megteremtett párhuzamos világról, amely párbeszédet folytat a Komédiával, gondolkodik róla, értelmezi azt.
Borsos Miklós (1906–1990) mindig is mély gyökerekkel kötődött az emberi műveltség egyetemes értékeihez: a keresztény kultúra világához, a görög-római mitológiához, illetve a reneszánsz emberközpontú, a szellemiséget dicsőítő szemléletéhez, amely a leggyakrabban különféle grafikai technikák segítségével nyert megfogalmazást. Rajzait a lényeg pontos megragadása és a mondanivaló esszenciájának képi megformálása jellemzi; néhány lendületes vonallal életre kelti a mozdulatokat, mozgalmasságot ad a műnek, kiemeli a formák fő jellemzőit, vagy összefogja a nagy színfoltokat. Az Isteni Színjátékhoz készített szitanyomatait Borsos konkrétan a szöveg tartalmához, mondanivalójához igazította, olykor geometrikus formákba öntve az egyes helyszínek tereit vagy a szereplők alakjait. Borsos Miklós utolsó munkáinak egyike volt ez a sorozat, amelyről egy interjúban így fogalmazott: „Tudja, mi volt ebben a legnehezebb? Hogy nem énekenként, nem kilencvenkilenc, hanem összesen kilenc rajzot kellett készítenem. Először majdnem lehetetlennek tartottam a vállalkozást. De azután, addig olvastam Babits fordítását, addig töprengtem Dante vízióin, amíg ráéreztem, hogyan lehet a Poklot, a Purgatóriumot és a Paradicsomot úgy felidézni, hogy a rajz valóban a képzőművészet nyelvén szóljon – ne kelljen hozzá magyarázat.”
A három sorozat közül a legkorábbi változat Fáy Dezsőtől (1888-1954) származik (1928-31), akinek az Isteni Színjátékhoz készült lapjait már az Ernst Múzeum és a Nyugat című folyóirat is a nagy nyilvánosság elé tárt. Fáy nem az irodalmi mű adatszerű visszaadására törekszik, sokkal inkább önmaga választotta emlékek köré rendezi mondanivalóját: azokat a víziókat láthatjuk magunk előtt, amelyek a művész képzeletében olvasás közben születtek. Ezért érezhetjük, hogy a grafikus olykor máshol látja a lényeget, mint maga a költő. Fáy Dante-lapjain a fametszet összes tulajdonságát kihasználja, s hasonlóan Borsos Miklóshoz, a „semmivel” igen sokat tud mondani, finom vonalai egyaránt érzékeltetnek teret, mozgást, vagy akár lelki rezdüléseket és végletekig feszített drámaiságot.
A kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre, és 2016. április 24-ig látogatható.