Bikácsi Daniela (1943) erősen szimbolikus tartalmú geometrikus formái, formailag leredukált, már-már absztrakt motívumai (medence, emlékmű, parkrészletek) az élettér metafizikus terepére kalauzolnak. Kondor Attila (1974) mind elméleti, mind festészettechnikai szempontból egyaránt tudatosan építi művészi világát. Festményeinek fő motívuma az építészeti részletek és táji elemek hol kiegyensúlyozott, hol feszültséggel teli viszonya, legfőbb kompozíciós elve pedig az űr, a befejezetlenség és az élet hiánya. Bár Kondor Attila műveinek motívuma a reális, létező kiindulópontból erednek, tartalmilag a transzcendens és meditatív tartalmak felé mutatnak. A legfiatalabb generáció képviselője Kroó Anita (1985) aki szintén az emberábrázolás teljes elhagyásával vall személyes múltjáról és jelenéről különböző budapesti városrészeken keresztül. Izgalmas perspektívából, rendhagyó látószögekből megfestett épületei egyszerre idézik fel az ismert épületeket, ugyanakkor lecsupaszított, absztrahált struktúrájuk víziószerűvé fokozza a látványt.