Kondor Attila (1974- ) festőművész festészetének kiindulási pontja is környezete, művészetének alapját a természet utáni stúdiumok – tevékenységek - adják. A realitás tereiből ragad ki részleteket, amit aztán egy sajátos valóságképpel tölt meg. Tájaiban az ember csak alkotásain keresztül jelenik meg, építészeti formákban és romokban. Sokat foglalkozik a hiány kérdésével és azzal, hogy ez a motívum hogyan jelenik meg az életünkben – és persze a művészetben. Alkotásain a leggyakoribb motívumok a kertek és a humanizmust szimbolizáló könyvtárak, templomterek és ókori jelképekkel kiegészített tavak, amelyek segítségével Kondor az emlékezés témáját járja körbe és hangsúlyos szerepet kap a festmény és az idő viszonyának kérdése is. A művészet már a kezdetektől önmagában hordozza a meditáció fogalmát, amit a festő fel is használ: Kondor munkássága kifejezetten ennek a flow- állapotnak a megteremtésére törekszik és segíti a befogadót abban, hogy átléphessen egy valóságtól eltérő világba.
Rajcsók Attila (1983- ) szobrászművész szobrászatában is szerepet játszik a hiány, de ő pozitív minőségként értelmezi, amit óvni kell és megvannak a határai: ami Rajcsók esetében az anyag. Szobrait csak úgy, mint Kondornál a természet és a környezetünk ihlették és alakzatainak kiinduló-és végpontja is a mi világunk. Művei többsége természeti formákat ábrázolnak – csigaházakat, növényeket. Emlékeztet minket arra, hogy bár a városi ember elvesztette kapcsolatát a természettel, mégis nagyon szorosan kötődünk hozzá. Gondoljunk csak a születésünkre vagy abból, hogy testünk legnagyobb része vízből áll. A „rideg valóság” bemutatásához rideg anyagokat is hív segítségül: fémből, acélból és fából alkot, viszont mindig megadja egy titkos világ megismerésének lehetőségét. A szobrok a rétegződéseknek köszönhetően mindig önmagukba záródnak, így létrehozva magukban egy intim teret, titkokat rejtve, elfedve a művek teljes valóját.